-Nos, Katikám, a negyvenedik hetet jó lenne bevárni, mert Te ala­csony vagy, kicsike, úgyhogy a baba is genetikailag nem lesz nagy mé­retű. Az a lényeg, hogy érett legyen a szülésre. Most olyan 2,50-nél tarthatunk

-Rizikó? -kérdezi megrettenve Kati.

Rizikós, mert idő előtt kinyílt. Össze kellett varrni a méhnyakat, hogy ne kelljen megint 3-4 hónapot a kórházban tölteni, mint az első babánál. Koraszülés lehetne egyébként. Most nagyon úgy néz ki, hogy kibírod végig és normális szülés lesz. Az az igazság, hogy 34 éves korban a méh maga dönt, hogy akarja-e s hogy milyen ütemben akarja a tágulást.

Gyermekkorom óta rágom a körmömet. Mindenki mást csinál. Én nem szoktam kiabálni, bőgni is csak ritkán tudok. Ha feszült vagyok, márpe­dig mindannyian naponta sok-sok feszültséget gyűjtünk be, akkor nem sírok, nem dühöngök, nem csavarom a hajam és nem zabálom magam degeszre, viszont rágom a körmöm. Úgy döntöttem néhány éve, hogy ez nem mehet így tovább. Műkörmöket csináltattam. Azt nem rágom. Vi­szont megvan az a méltó módon elítélhető tulajdonságuk, hogy törnek. Ha akarom, ha nem, törnek. Így aztán időnként meg kell látogatni a „műkörmöst”, hogy természeteset varázsoljon az avatatlan szemnek.

Éppen ültem a műkörmösnél. Krisztával pasikról beszélgettünk, mint mindig, amikor az ember a szépségért szenved, akkor a lelkét is megpró­bálja ápolni. Egy kicsit. SMS-t kapok Petrás Krisztától:

„Andi! Szia! Tudod, hogy Szlovákiában ma szülnek?”

Azonnal felugrott a vérnyomásom. Péntek van. Délután 2 óra. Csúcsforgalom mindenütt. De miért nem szóltak nekem? Megbeszéltük. Minden második körmöm van kész. Nem is mozoghatok. Diktálom a számokat.

Itt Petrás Kriszta.

Szia, Kriszta. Honnan veszed ezt az információt?

Most beszéltem a dokival, mert tudod, mi is hozzá járunk, és volt egy-két tisztázandó kérdés. És akkor fél szóval említette, hogy én tudom-e, hogy ti tudjátok-e, hogy ma szülés van. Biztos, ami biztos, gondoltam, szólok. Azt mondta, hogy egy óra múlva megy be a kórházba, most küld­te haza a Katit, hogy csomagoljon, és menjen be a kórházba.

Diktálom a körmös Krisztának a következő számot. Szlovákia. Renge­teg számjegy. Fila doktor bejelentkezik. Hála isten.

- Nos, mi újság?

Felüvöltök. Kriszti beletalál a felsértett bőrömbe, mert elkapom a ke­zemet, ahogy beszéd közben gesztikulálok. Kezelhetetlen vagyok.

-Mi történt? - kérdi a furcsa hangra reagálva Fila doktor.

-Á csak szenvedek. A szépségért, tudod. Hogy van Kati?

-Ma szülünk. Egész éjjel fájt a Katika hasa, nem érdemes tovább vár­ni. Hat körül elindítom. Ráértek később indulni.

-Ne hülyéskedj! Pénteki csúcsforgalom van. És ha az Attila úgy gon­dolja, hogy nem vár meg Téged sem, csak úgy kijön?

-Ok. Akkor gyertek. Egy óra múlva én is ott vagyok.

-Újabb telefon. Már megvan mind a 10 körmöm. A férjemet hívom.

-Azonnal indulj, Szülünk. Jön Attila Szlovákiába.

-Ok. Hol vagy most?

-A plázában. Szólj apukádnak, hogy induljon azonnal le Budáról Zug­lóba, hogy Lolitára vigyázzon, mert indulnunk kell. Te meg hozd ide a Lolát, mert szülinapi buliba megy. Még ajándékot kell gyorsan venni.

Megszárad a körömlakk. Lolita is ideér. Nem akarja, hogy elmenjünk. Amikor elmesélem, hogy kisbaba születik, és hamarosan itthon vagyunk, egy kicsit megnyugszik. Ő is izgulni fog a kicsiért.

Megérkezik nagypapa Budáról. Gyorsan még felöltöztetem Lolát a csini ruhájába, megfésülöm, és átkísérem a szülinapi partira. Aztán ro­hanunk.

Feri már megvette a túlélőkészletet. Néhány szendvics, keksz és üdítők a csomagtartóban. Akár 48 óráig is távol lehetünk.

A kocsiból telefon. Először Dórinak. Ugyan csak három hét múlva ese­dékes a szülés, de biztos, ami biztos, szólok, hogy hol vagyunk.

-Heló, Dóri. Megyünk szülni. Próbáljatok ma kitartani.

Ok. Most soppingolunk. - Aztán így folytatja, - Az az igazság, hogy gondoltunk rátok tegnap. Nagyon fájt a hasam. Már mértük is, aztán a harmadik 5 perces fájásnál elaludtunk. Nem lett végül semmi.

Vigyázz magatokra! Hívjatok, ha bármi van... - Ok. Szió!

Másik telefon. Móni. Már kinyílt. Hat hét van még a szülésig.

-Ne is mondd. Azt hittük tegnap, hogy megszülünk. Annyira görcsöl­tem, hogy be kellett menni a kórházba - meséli, miközben az én hátamon csurog le a verejték. - Rám rakták a szívhangot, vagy négy órát benn voltunk, de nem mutatott semmit, azért nem szóltunk. Vakriasztás. Tu­dod. Képzeld, voltak vagy 10-en a szülőszobán. Az ügyeletes orvos, ami­kor bementünk, már négy szülést levezetett, és vajúdtak még hárman.

Mi volt? Front? - kérdem elhaló hangon. - Azt mondták, hogy front volt. Nagyon erős. - A másik kismamánk is fájt, a harmadikhoz meg most megyünk szülni. Már éjjel görcsölt.

-Igen. Meg állítólag telihold lesz kedden. Akkor meg aztán terhesraj­zás várható - teszi hozzá Móni.

Szóval készüljünk keddre - állapítom meg. - Nagyon úgy néz ki. - Ok. Addig is tarts ki! Szió, Móni.

Határ. Ipolyság. Nincs senki. Két perc alatt átmegyünk a határon. Híd, híd után jobbra a kórház. Meg is van. Már tudnak rólunk. Beenged a por­tás. Behajtunk az udvarra. Kicsi, családias épület. Az udvaron apuka ide­gesen szív. Egy cigarettát.

Na, mi van? - kérdem türelmetlenül. - Egész éjjel fájt a hasa - mond­ja Gyuri. - Bementünk reggel, aztán a doki beküldött bennünket. - Miért nem szóltatok? - Mert azt mondta a Fila, hogy majd szól ő nektek. - Ak­kor valami félreértés volt. Most hol van?

Katikát most készítik elő. Borotválás, beöntés, ilyesmi.

Bemegyünk a földszintre. Péntek délután van. Ipolyság. Csönd honol a picinyke vidéki kórházban. Egy nővérke jár föl-alá. Felkapcsolom a vil­lanyt. A felvétel miatt kellene fény. Nővérke jön és lekapcsolja. Most ér­tem meg, hogy nem véletlenül volt sötét, amikor beléptünk. Még szeren­cse, hogy a szobákban még világos a természetes fény. Takarékoskodnak. Ha nem muszáj, nem égetik a villanyt, nem folytatják a vizet. Minimális a költségvetés. Mindenhol tisztaság. Meglepően tiszta és rendes a WC, a mosdó. Kopott, de nincs rossz érzésed, ha belépsz.

„Vajon mi lehet Katival?”

Gyurit keksszel kínálom.

Á, nem kérek. Akkora a gyomrom, mint az öklöm.

Furcsa környezet. A bejáratnál automata. Nincs nálunk egy peták helyi pénz sem. Gyuri az automatából vásárol nekünk steril nejlonpapucsot.

Kati repül le a folyosón. Mosolyog. Nem úgy néz ki, mint aki egész éj­jel fájlalta a hasát.

Megnyugodtál? - érdeklődöm. - Tudod, most már mindegy. - A Ka­tika nem a fájdalomtól fél, csak a fájdalom gondolatától. Mindent kibír - meséli Gyuri. - Azt is csak akkor hitték el neki az előző szülésnél, hogy már szül, amikor kint volt a baba feje. Igaz, nyuszi?

Igaz... - bólogat Kati beleegyezően.

Mit össze nyafogtál nekem az elmúlt két hét­ben?

Összebújnak. Gyuri masszírozza Kati derekát. A nagy ember a kis felesége fölé hajol. Oltalmazza minden fájdalomtól.

Nagyon aggódom, hogy elviszik tőlem - retteg Kati attól, hogy a kisbaba nem maradhat ebben a kórházban.

Hogyan vinnék el? - nyugtatja Gyuri.

Hogy kisebb lesz, mint 2,50, és akkor elviszik egy másik kórházba, ahol van rendes csecsemőrészleg. Felszereltebb.

Biztos meglesz 2,50. - Bárcsak úgy lenne!

Azt mondta a doki, hogy hétre meglesz - vetem közbe. - Most fél öt van.

Istenem. Bárcsak úgy lenne! - Hirtelen elmosolyodik. - Te, ott Ma­gyarba, nálatok is ilyen divatos az egyenruha? - kérdezi tőlem Kati.

A kórházi hálóingre gondolsz? - Igen. Amit előszörre adtak, azon nem volt gomb, úgyhogy kértem egy másikat. Most ezen van gomb. Min­den második.. Nem lehetsz a sajátodban.

Nagyot sóhajtoznak. Egymásra hajolnak. A férj próbálja levenni a fáj­dalmat, de nem sikerül. Enyhíti, ahogy tudja. A fájások szünetében Kati nagyon virgonc és jókedvű.

Nem ülsz le egy kicsit? - Nem. így jólesik, hogy állok. Járkálok. így a tágulás is könnyebben megy... Jaj, egész éjjel fájt. Aztán elmentünk a dokihoz, ő mondta, hogy magától is megindult volna a szülés, ha nem ma este, akkor holnap reggel... Nem baj. Túl leszünk rajta.

Katiért kiabálnak fentről. Ideje visszamennie. Úja vizsgálják. Gyuri el­szív még egy bagót az udvaron.

Fila doktor érkezik. Fehér köpeny, biztos léptek. Láthatóan szorít a kismamáért. Végül is neki köszönhetően tartották meg a kisgyermeket.

Gyuri, Katika aludt az éjjel? - érdeklődik Fila doktor.

Hát nemigen. Egész éjjel járkált. - Nagyon fontos, hogy az anyuka szülés alatt erős legyen és ne legyen fáradt, hogy megfelelően nyomhas­son. Hát két órát, ha aludt talán.

Akkor segíteni kell neki - dönt az orvos. - El van fáradva. A szülési fájá­sok nagyon gyengék. Lehet adni ilyenkor infúziót vagy tablettát. A tabletta sokkal modernebb.

-Jó - bólint Gyuri bele- egyezően.

Apuka az orvos szakér­telmére hagyatkozik. Az or­vos elmagyarázza elvégre, hogy miért is kell az a tabletta. Azért, hogy ne szenvedjen feleslegesen a felesége. Naná, hogy beleegyezik, hiszen éppen a fájdalmat akarja leven­ni róla.

Nos, akkor eldöntöttem. Elindult a szülés, már csak egy kis lökés kell neki. Fél óra múlva elindulnak az erős fájások. Nagyon sajnálni fog­juk akkor...

Túléljük valahogy... - Csak jó legyen a vége!!!!!!!!!

Láthatóan Fila doktor jóval gondterheltebb, mint amikor az utolsó vizsgálatokon láttuk. Nyilván a televízió jelenléte is feszélyezi némileg a résztvevőket. Meg aztán Attila egy kicsit a doki gyereke is.

Izgulok miatta is, mert hát az első sem volt éppen egyszerű. Meg aztán izgulok miattad is, haver. - Fila doktor megöleli apukát. - Na azért, mert aztán azt hittem, hogy engem ki is hagysz... Az első sem volt azért annyira komplikált.

Legyen meg. Érettségben benne van, időben van, magától elindult - nyugtatgat mindannyiunkat, talán még saját magát is az orvos csak a súlya is legyen meg, amit kívánok.

Szabad utat kap a stáb és az apuka. Irány a szülőszoba. Kati már csak Attilát várja. Addig már nincs beavatkozás. A plazmatikumot megkapta. Várja az erősebb fájásokat.

Kati most is mosolyog és viccel. Beöltözteti a férjét a hátulkötős mű­tősruhába. Négy számmal kisebb, mint a nagy ember, de azért beér.

Hú, de szuperül nézel ki... - dicsérgeti férjét némi mosollyal Kati­ka. Mindenki megpróbál valahogy viselkedni. Még senki sem tudja, mi vár rá az elkövetkezendő órákban.

Egy kicsit magukra hagyom a váran­dósokat. A szomszédban egy háromágyas szoba van. Három mama. Mindannyiuk mellett a kisbaba. Semmi különös. Régi berendezések, régi burkoló a padlón, de sok mosoly az arcokon. A szlovák rooming in, vagy­is baba-mama szoba. Három mama, három baba. Mindannyian nagyon boldognak látszanak.

A szülőszoba nagyon régi. Az ágyak is legalább 20-25 évesek. Ki tudja, hány ember jött világra bennük. Egy paraván választja el egymástól a két szülőágyat. Többen egyszerre nem szülhetnek itt, bár arra is ritkán van példa, főleg az utóbbi időben, amióta nem nagyon szólnak a nők, hogy ketten legyenek egyszerre. Korábban azért nem lehetett leányálom a másik üvöltését végig hallgatni. Most kellemes muzsika szól. Beszerez­tek egy-két dolgot, ami divatos manapság. A labda. A labda, mely segíti a vajúdást. Amikor Kati a Lilit szülte, még nem volt. Azóta szerezték. Fila doktor egyenesen kötelezővé tenné a labdás vajúdásokat. Masszírozza a gátat, vagyis azt a helyet, amely a hüvely, tehát a baba „kibújási helye” és a végbél között van. Ez az a hely, amit fel kell akkor vágni, ha túlságo­san feszíti a baba feje.

Erre üljön rá! - mutatja a nővér. Zenét is kap.

-Jaj, istenem. Az talán nem is kell - mondja Kati.

Ezt is nagyon szokták dicsérni - mondja a nővérke, és a gyertyára mutat. Egy pillanatra ugyan eszembe jut, hogy lehet, hogy az este szü­lőknél világításként használják inkább, mint feszültségoldónak, aztán miután kiderül, hogy valóban aromagyertya, elszégyellem magam a gondolataim miatt.

Fila doktor labdára pattan. Ugyanott, ahol a nőknek a gát van, neki egészen más van, de szakszerűen mutatja Katinak, hogy miként üljön helyesen a labdán.

Kati hasa már leereszkedett. A fájások pedig attól indultak el, hogy méhösszehúzódások vannak - magyarázza Fila doktor az apukának. Mindenre kíváncsi. Közben Kati mélyeket sóhajt. A férje masszírozza a derekát, miközben biológiaórát hallgat.

A fájások attól vannak, hogy a méh összehúzódik?

Igen. A méhösszehúzódások. Nyomja a gyereket. Most még csak a burokban. Ha majd megrepesztjük a burkot, akkor jönnek az igazi fájá­sok. Akkor már a fejecske elkezdi nyomni a méhnyakat. Amikor elmegy a víz, akkor a fej nyomja már keményen a méhszáját. Ezek a vajúdások. Azok meg szülési fájdalmak is lehetnek. Most fél hat van. Ez a kezdet. Azt lehet számolni, hogy ez már a szülés. A szülés kezdete.

A nővérek már negyedórája próbálják meggyújtani a gyertyát, de nem sikerül. Fila doktor egy mozdulattal meggyújtja a csonka gyertyát.

A történet folytatódik! Olvasd el, hogyan születik meg Attila?

Szülőszoba Katival - Elvetélt remények után 4/1. >>

Szülőszoba Katival - Papás szülés lesz? 4/2. >>

Szülőszoba Katival - A szülőszobán 4/3. >>

Szülőszoba Katival - Attila, Isten Ostora 4/4. >>

Azóta 14 év telt el. Hamarosan meglátogatjuk Katit és Attilát, aki májusban fejezi be az általános iskolát...