Rendőrautó fékez a ház előtt.

-Merre vagy, Mókuska? Egy hatalmas ember hangja szól. A hatalmas ember, a rend őre, haza­jön ebédidőben, hogy megnézze a két nyávogit, és hogy nyelvkitolósdit játszón Lilivel.

-De tényleg fáj a hasam, csak a Gyuri már nem veszi komolyan, mert annyiszor mondom - panaszkodik csak félig komolyan Kati.

Itt szúr, ott szúr, igaz, Nyávogi? Annyi fájdalom a világon nincsen, amennyit ezek összenyávognak itt nekem. Mintha két macskával lak­nék - kacag Gyuri.

-Jól van, na, ilyen vagyok - mondja nevetve Kati.

Lili biciklire pattan. Irány a szomszéd. Innen-onnan kell összeszedni a kelengyére valót. A szomszéd kislány, Tündiké egyéves.

Heló! Jöttünk a ruhákért - mondja Kati a szomszédnak.

Összekészítettem. Pólya, rugik, kisingek. Mennyi van hátra?

Egy hónap. - És melyik, az első vagy ez a könnyebb?

Ez. Egyértelműen. Az első olyan rossz emlék - húzza el a szája szélét Kati. - És a szülés? Félsz? - Hát persze hogy félek... Az első is... - Apás lesz? - Hát nem tudom... Nagyon jó lenne... - mondja bizakodóan te­kintve a jövőbe Kati.

-Jól van, itt a kád is. - Köszönöm Marika.

Lili és az anyukája, meg Lilike testvére anya pocakjában, ülnek a háló­ban.

Anya! - ellenőrizgeti a hangját Lili. - Tessék, mondd!

Szeretlek - hangzik az anyák boldogságát jelentő pár szó - Én is szeretlek... - Kati megint próbálkozik. - Adsz puszit a tesódnak?... Sze­reted?

Lili gondol egyet, aztán valami puszifélét látunk...

Kati felkiált. Lili ugyanis megharapta a kistesóját anya pocakjában. Kiürül a ház, Katival ketten maradunk.

Mit eszel ma? - Tökfőzeléket főztem. - Nem vagy kívánós?

Á. Eleinte rosszul voltam. A gyümölcs le se ment, az édességet nem kívántam. - Nem kívánsz többet enni?

Hát a Lilinél megijesztettek, hogy kicsi lesz, aztán elkezdtem töb­bet enni. De attól sem lett nagyobb. Amit a természet akar, úgyis úgy van.

- Nem félsz attól, hogy elhízol?

Nem volt tükör a kórházban, de állítólag borzasztóan néztem ki.

A férjednek számít? - Nem. Úgy látom, hogy nem. Lehet, hogy csak tapintatból nem mondja.

Kati, ahogy mindennap szokta, leteríti az ágyat és vízszintesbe helyezi magát. Fekszik. Ezt mondta az orvos. Sci-fit olvas. Bármilyet. Csak teljen az idő. Olyan könyveket olvas, amelyekben izgalmasan felgyorsul az idő. Legalább a regényekben haladjanak gyorsabban a percek.

A csendőrkapitányhoz megyünk találkára. Nem mehetünk be az épületbe, mert tilos. Senki soha nem fotózta még a rendőrök rezidenciáját, mert könnyedén feltérképezhető, hogy mi hol van, és akkor nyitott könyv len­ne a bűnözők számára, ezért Gyuri beültet a járőrautóba, és elindulunk megnézni a rendet a környéken. Közben beszélgetünk:

-Való egy rendőrnek család? Nem félted őket a munkád miatt?

-A család mindenképpen fontosabb Ha olyan helyzetbe kerülnék, ak­kor inkább a szakmát hagynám el. De nem hiszem, hogy lenne ilyen helyzet.

-Nem érezted még azt, hogy ült valaki veled szemben, akit éppen akkor fogtál el, és arra gondoltál, hogy úristen, ha megtudná, hogy van gyerekem!!!!!!!- Nemigen.

-Gyakran nézel azért ki az ablakon este?

-Az előfordul... bizony gyakrabban. De hát mi azért biztosabbak vagyunk magunkban, ha mi félnénk, akkor az állampolgár hogyne félhet­ne! Azért mi nagyobb biztonságban vagyunk. Talán még a családunk is.

Muzsláról Zselizre autózunk. Úgy félórás az út. Mindenütt magyar felira­tok. Nagyrészt magyar ajkúak laknak a környéken. Vizsgálatra igyekszünk Katival Fila doktorhoz. Egy bölcs kis öregember, amolyan „falu orvosa” képe lebeg előttem, amikor a nagy optimista Filára gondolok. Nem talál­koztunk még, de mindenkitől csak jót hallok róla. Kedves, odaadó, senkit nem hagy cserben. „Vagyis egy bölcs öregember” - gondolom.

Egyszer ugyan volt afféle utalás arra, hogy lehet, hogy tévedek. Már­mint ami a doktor küllemét illeti. Úgy történt, hogy a médiaiskolások, amelynek az igazgatója vagyok, segítségét kértem. Ugyan a nyáron még nem mondhattam el, hogy milyen riportra is készülök, de néhány hall­gatónkat beavattam a nagy titokba, hogy a segítségüket, a helyismeretü­ket kérjem.

Petrás Kriszta Szlovákiában él, közel a határhoz. Ő ajánlotta a nőgyó­gyászát. Egy bizonyos Fila doktort, aki aztán Katiékhoz segített. Szóval Petrás Kriszta mondta egyszer sejtelmesen - No majd meglátod... - és kacsintott egyet.

Megérkezünk Zselizre. Egy kisebbfajta rendelőintézet fogad. Amolyan 80-as évekbeli, de tiszta és rendezett. Első emelet... Egy nővérke nyit aj­tót. Szlovákul kérdez. Aztán miután kiderül, hogy magyar tévések va­gyunk, tiszta magyarsággal kérdez, miközben arról biztosít minket, hogy ő szlovák és nem beszél magyarul. Kati és Kriszta (Petrás Kriszta, a mé­diás hallgató is elkísért minket) hatalmasra nyitják a szájukat. A csodál­kozástól. Az elmúlt években ugyanis az asszisztens egyetlenegyszer sem szólalt meg magyarul, merthogy mindenki úgy tudta, hogy egy szót sem beszél.

Aztán én tátom el a számat. Az ajtón egy magas Charles Bronson szól ki, hogy még egy kis türelem, és jön...

- Na ugye, megmondtam. Szerelmes belé az egész körzet. Mindenki, aki csak tud, hozzá jár nőgyógyászatra... - hallom a tájékoztatást az egyik lánytól - Persze nemcsak azért, ahogy kinéz, hanem mert mindenki 100 százalékosan megbízik benne... - Kivéve a férjeket— mondom, aztán nagyot kacagunk. Megint előbukkan Fila doktor. Hüvelyi vizsgálatra hívja Katit. Furcsállom, hogy Gyuri is sorakozik mögötte. Nálunk ez nem szo­kás. Nem mintha... szóval nem szoktak a férjek hüvelyvizsgálathoz aszszisztálni...

Nálam bejönnek a férjek - helyesbít azonnal Fila doktor.

?

Féltik a feleségüket. Hogy az orvos csinál nekik valami olyat, ami jó a feleségüknek... - Biztos, ami biztos...nem bízzák a véletlenre...

-Úgy van... Gyuri nem szokott beleszólni a vizsgálatba - folytatja a doktor -, de itt van... ő is.

Kati már vetkőzik a függöny mögött. Most magasabb a vérnyomása a szokásosnál. Idegesebb. Lehet, hogy a kamera zavarja, lehet, hogy maga a vizsgálat tölti el feszültséggel.

- Félsz a szüléstől? - kérdem. - Igen... Sokszor eszembe jut..., de nem akarok sokat gondolkodni rajta. Majd jön, aztán...

-Te már tudod, hogy mire számíthatsz... - Hát éppen ezért félek, mert tudom... - Vannak rossz álmaid?

Nem, szerencsére nincsenek, de megpróbálok nem gondolni rá... Tudom, hogy úgy könnyebb lesz, hogy valaki ott lesz velem. Az első nem apás szülés volt. A másodikat nagyon szeretném... Nem is a szülésnél, hanem a fájásoknál, az nagyon jó lenne...

Négy héttel a szülés tervezett időpontja előtt. Fila doktor felkészíti az anyát. Lehet, hogy korábban szülnek, hiszen veszélyeztetett terhes­ségről van szó, a méhszáj, amely a szülésig zárt, itt már korábban ki­nyílt. Lehet, hogy idő előtt szülnek, ez megjósolhatatlan. Ha korábban beindul, akár éjjel, akár nappal, őt elérik telefonon. Hívják, és jön.

Az is lehet, hogy programozottan szülünk. Gyógyszerrel. Én beadok neked, Katika, egy tablettát a méhszájhoz és az felgyorsítja a fájásokat - mondja Fila doktor. Akkor még nem robbant ki a magyarországi „progra­mozott” botrány. Egy magyar főorvos később azt mondta nekünk, persze kamera nélkül, hogy mindenki használja ezt a szert, de senki sem beszél róla, mert tilos. Nem szülésindításra találták ki ugyanis, de jól működik. Kati amúgy is veszélyeztetett terhes, tehát mindenképpen elindították volna a szülését.

Azt hallottam, hogy az nagyobb fájdalom... - mondta aztán Kati a tablettára. - Dehogy... - Én azt hallottam.

-Jó, lehet - egyezett bele az orvos a kismama akaratába hogy na­gyobb, de a méhszáj is gyorsabban tágul. Egyébként jól érzi magát, Kati­ka? - Igen. Néha fájdogál a hasam...

Azok megelőző szülési fájdalmak. Fittyet kell rá hányni. El kell vi­selni. Ha szaporodnak, akkor meg ott van a telefonszámom.

Fila doktor egy rendelőt bérel a rendelőintézetben bérleti díjért. Ultra­hangkészüléket is bérel, de szeretné megvásárolni. Éppen erről tárgyal most a doktornővel, akinek már nincs szüksége erre a gépre. Privát or­vosként dolgozik, de a kórházba is beengedik, ha a saját kismamája szül. Azért mehet be, mert a pár száz forintnak megfelelő ügyeleti díjért ő is vállal ügyeleteket a kórházban. Anyagilag nem lenne rá szüksége, mert annyira keveset fizetnek, hogy a benzinért sem éri meg, de a kismamák, akik benne bíznak végig a terhességük alatt, azt akarják, hogy a szülést is ő vezesse. A kórházba pedig csak így mehet be. Valamit valamiért. A pri­vát betegek egyébként átlag 30 000 forintnak megfelelő helyi pénzt ad­nak a privát orvosnak. Magyarországon jelenleg 60 000 forint az átlagta­rifa szülésenként. (*20004-ben.-a szerkesztő) Mármint hogy a kismamák, amikor egymástól kérde­zik, hogy mennyit illik adni, akkor ezt az összeget mondják. Persze vala­ki ennél jóval kevesebbet ad, mások többet. Mindenesetre az a nő, aki egy fillért sem tud vagy akar fizetni, az az éppen ügyeletes orvos kezébe kerül.

Fila doktornál mindenki elégedett. Ő elégedett, mert ebből a pénzből itt Szlovákiában jól él és mindazt az ellátást tudja biztosítani a kismamának, amit a lelkiismerete szerint adnia kell. Külföldről szerzi be saját pénzen a fájásgyorsítót, amellyel a kismamák nagyon elégedettek, bár nálunk főként az alternatív szülészet szószólói ellenzik ezt a megoldást. A kis­mama elégedett, mert élete legnagyobb pillanataiban megértő, szaksze­rű orvos figyel rá és gyermekére, ha akarja, a fájdalmain is enyhítenek, nem hagyják, hogy tíz órákig szenvedjen. A kórház elégedett, mert szin­te ingyen jár be szakmailag jól képzett szülész ügyeletet adni, így az egyszerű, ellátásra jogosult betegek is szakszerű ellátást kapnak.

-Azt olvastam, hogy ha a szülő nő - kezdi óvatosan Gyuri, a főzsaru - iszik egy kis alkoholt, akkor kevésbé fáj neki a szülés.

-Hát Gyurikám, igaz, ami igaz, az alkohol fellazítja az izmokat - gon­dolkodik mélyen az orvos, hogy efféle kérdésekre mit is válaszoljon -, a gondolkodásodat, könnyebben mész bele akármilyen buliba. Hát végül is a szülést is lehet bulinak nevezni, ha a vége jó...

Akkor? Pálinka? - Félretéve a tréfát, nem lehet inni. Azért nem le­het alkoholt inni, mert vizet sem lehet inni. A szülés ideje alatt nem tud­juk, hogy melyik pillanatban kell a terhes anyukát esetleg elaltatni mű­téthez, ha valami nem normálisan megy. A császármetszés miatt. Akkor meg megfulladhat.

Szóval nincs pálinka?

Nincs pálinka. Rakd el, majd megisszuk utána - kínálja fel a megol­dást a közvetlen orvos.

Stábunk hatalmasat ugrik. Reccsenés hangja tölti be a rendelőt. Síri csend... Aztán hatalmas kacagás. A háromlábú szék végleg megadja magát a he­lyi rendőrfőnöknek, és befejezi praxisát, végleg Fila doktor rendelőjében.

Dovidzsényija... - mondjuk szlovákul, aztán lekísér minket a földszintre.

Kati vihorászik a folyosón, hogy a férje eltörte az orvos székét, aztán eszébe jut, miért is vannak itt, és aggódva felém fordul.

-Jaj, Andrea! Olyan kicsi a hasam!!!!!!!!!!!!!!!

Indulunk vissza Muzslára. Be kell menni a kislányért, mert a nagymamá­nál van, elment az idő, már nagyon várja a szüleit. Az úton Fila doktor­ról beszélgetünk. Úgy beszélt Kati terhességéről, hogy az magától érte­tődően a legegyszerűbb és legsimább terhesség. Nem lehet semmi baj.

Már nemcsak Katiék, mi is biztosak vagyunk benne, hogy nem lehet semmi baj. Elvégre az orvos mondta. Mi meg elhisszük. Mert úgy mond­ta. Olyan bizodalommal, hogy azt nem lehet megkérdőjelezni.

Kati folyamatos problémája a hasa mérete. Míg Fila doktor megnyugtat­ja, a faluban újra aggódni kezd.

Miért gondolod, hogy kicsi a hasad? - kérdezem, rápillantva a for­más kis pocakra.

Mert mindenki azt mondja... - Az orvos nem mondta... - vitatko­zom Katival. - Hát én sem látom olyan kicsinek..., de a kolléganőim is megkérdezték tegnap, hogy Katika, mikorra vagy kiírva? Mondom nekik, hogy négy hetem van vissza. Erre nagy szemeket meresztenek, majdnem elájulnak, és közlik, hogy éppen úgy nézek ki, mint aki a hatodik hónap­ban van. Ilyenkor nagyon-nagyon elkeseredek, mert nem bírnék ki még egy kudarcot a három vetélés után.

Gyuri és Kati otthon. Ketten. Kell egy kis kikapcsolódás néha. Gyermek nélkül. A picurka még a mamánál van egy órácskát, addig ketten beszél­getnek. Gyuri tálal. Csendben esznek. Egymásra mosolyognak. Egyszer csak Gyuri Kati hasához nyúl.

Nem mozog most, ugye? - kérdi a feleségétől. - Nem. Ma jó napja van. - válaszol Kati és hozzábújik a férjéhez.

Azt mondd meg nekem, hogy hogyan lehet fejen állva aludni?

Tessék? - Hogyan lehet fejen állva aludni? Te tudnál?

Nem hiszem. Attilára gondolsz?

Igen. Itt van a lába - Kati melle alá mutat - a feje meg itt van lenn. Gyuri nem állhatja a „női” munkákat, de figyel rá, hogy a felesége minél többet pihenhessen. Mégiscsak ő volt a fő ok, hogy megtartották ezt a bébit. Puffog egy kicsit, de elindul mosogatni a konyhába.

„Tudjátok, ez nem kenyerem, de nem tudok mit csinálni.”

A nagy ember egymás után tisztítja tányérokat. Érezhetően zavarja valami. Egyvalami. Nem az, hogy ő mosogat. Szívesen megteszi a felesé­ge helyett. Hanem hogy mi és a kamera is látja, hogy női munkát végez, mert ő férfi. Erős férfi. Nem gyengülhet el...

Megint Muzslán vagyunk. Már csak két hét van a szülés várható idő­pontjáig. Üres a ház. Kopácsolást hallunk hátulról. Gyuri tesz-vesz a pad­láson. Felkapaszkodunk a létrán.

-Hu, hát te hányszor mászod ezt meg naponta? - kérdezem.

Nem is tudom, legalább 2000-szer megmásztam már. Nem probléma.

Hová mész most? - A kicsik szobáját csinálom.

Elkészülsz vele, amire megérkezik?

Ha időre születik, akkor igen. Ez lesz a gyerekszoba, ez meg egy­más mögött a két ágy. Csillagok és a világmindenség lesz a fejük fölött. Én rajzolom - mondja büszkén.

Meglesz a ház, az autó és a két gyerek. Ahogy az elő van írva. Azt lehet mondani, hogy révbe értél?

Azt hiszem, igen. De biztosan kitalálunk valamit, hogy megint le­gyen cél, amiért dolgozunk...

Harmadik gyerek.

Á. A második is véletlenke lett. Nem volt tervezve.

Nyaralás...

Áüü A Kati most mondja, hogy jaj, ágyhoz van kötve, meg a ház­hoz meg a helyhez, aztán amikor meg elmegyünk, akkor meg már más­nap honvágya van. Jönne haza. Nem vagyunk mi olyan nyaralósok. Mi itt tudunk magunknak zárt teret biztosítani, amiben nagyon jól érezzük magunkat.

Amíg Gyuri rendezgeti a világ állását, csillagokat és holdakat teremt, Ka­tihoz beugrik a barátnője. Andrea gimnáziumi osztálytárs még a lánykori időkből. Csinos, szemrevaló, kisportolt testalkatú, sudár nő. A vágyott példakép Kati számára. Legalábbis most. Andrea mindig jön-megy, utaz­gat, világot lát. Ő mozdítja ki a veszélyeztetett terhesség magányából a történeteivel.

Megbeszéltük a papás-mamást.

Mármint hogy a szülést? - kérdezi Andrea. - Igen.

Te akartad? - Igen. De a Gyuri is belement. Apás szülés lesz. Ultra­hangon is voltunk.

Izgulsz amiatt, hogy benn leszel a szülésnél? - kérdezem később Gyurit. - Ezt ő mondta, a Kati, hogy benn leszek? - csodálkozik a kispa­pa. - Nem leszel? Inkább Kati szeretné? - sejtem az okot. - Szerintem ő se szeretné, hogy a szülésnél benn legyek. - Miért nem? - Féltem az or­vosokat. Az nem nekem való. - Nem bírod a vért? - A vérrel semmi gon­dom nincsen. Talán másoknál, más szülésénél igen. De a saját feleségem­nél! Nem bírnám elviselni. Lehet, hogy inkább kihagynám. - Tehát arra gondolsz, hogy látod a feleséged szenvedni, és nem tudsz beavatkozni? érdeklődöm a szunnyadó okok után. - Ha valami fáj neked, akkor segíteni kell rajtad. Lehet, hogy az orvosok a szülésnél nem így reagálnak, ahogy én elvárom, és akkor elkezdem őket molesztálni. Ettől félek. - Rend­re utasítanád.

Így, így. Miért nincs már kint a gyerek, amikor még mindig szenved. Csak hátráltatnám az egészet. Nekem nincs ott mit keresnem.

Gyuri ekkor még így gondolta.

De azt elvárod, hogy amikor lemossák a babát, akkor megkapod a kezedbe.

Nem. Talán nem annyira fontos. Nálam nem jön ez azonnal. Ez az apáskodásérzés, csak később. Ez úgy kialakul. Később. Szerintem ez nor­mális. - Na és? Lehetett látni, hogy fiú vagy lány? - Most nem. - Elsőre jobban fiút vártam. Most már, hogy nagyobb, nem bánnám a lányt. Per­sze szeretnék fiút.

Mert? - Talán a faji magyarázat. A családfa.

Gyuri befejezi a mosogatást. Sóhajt egy nagyot, aztán kávét rak fel a vendégnek.

Andrea nem győz csodálkozni, hogy Katinak milyen rendes is a férje. Ő meg erre vágyik. Rendes férjre meg gyerekekre. Egyelőre egyik sincs. Tudja, hogy a barátnője meg éppen az ő szabadságát irigyli néha, hogy egy kicsit elmehetne.

Gyere, menjünk el a városba egy kicsit csavarogni. Veszünk kisma­maruhát meg ilyesmi... - csábítgatja Andrea Katit.

Á, Andrea. Most már nem. Nem mintha nem lenne hozzá kedvem, de most már nem rizikózunk. Feküdni kell, aztán kész. Merre jártál? - Most voltunk a biciklistákkal Svájcban. Te, olyan a fű! Bokáig belesüpped a lá­bam!!!!!!!

De jó neked! - Jaj, Kati, neked meg itt van a Lili.

Nekem az a Svájc olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől...

Kati, az mindig elérhető, ami neked van, az meg csak akkor, ha a Jó­isten is úgy akarja...

Ez igaz..., de én meg mindig téged irigyellek, hogy mehetsz-jöhetsz szabadon - nézi Kati sóvárogva Andreát..

Ez is jó, amikor nem mondja meg senki, hogy mit csinálj, de tudod, amikor fürdeted a Lilit és bebújik melléd az ágyba... - mosolyog vágya­kozva Katira Andrea.

Az igaz... - Kati megnyugodva elmosolyodik. Kisimulnak hirtelen a vonásai, ahogy elképzeli a tegnap estét is, amikor a kislánya aprócska testét érezte a mellén. Aztán megint a múlton mereng.

Te, az ötéves érettségi találkozónk az milyen szupi volt!!!!!! -Ja, de a tízéves! Mindenki csak panaszkodott. A férfiak azok rend­ben voltak, elégedettek, de a nők!!!!!!! Mind bele voltak sápadva az élet­be. Nem is tudom...

A történet folytatódik! Olvasd el, hogyan születik meg Attila?

Szülőszoba Katival - Elvetélt remények után 4/1. >>

Szülőszoba Katival - Papás szülés lesz? 4/2. >>

Szülőszoba Katival - A szülőszobán 4/3. >>

Szülőszoba Katival - Attila, Isten Ostora 4/4. >>

Azóta 14 év telt el. Hamarosan meglátogatjuk Katit és Attilát, aki májusban fejezi be az általános iskolát...