2018. április 11. írta: SZÜLŐSZOBA

Lehet, hogy ma éjjel szülök? - Kriszti, a "Tetovált lány" 4. epizód

Először nem tudta, hogy mitől fájdogál a dereka azon a szerda estén.....
- "Volt már ilyen korábban is. Ráadásul zuhog az eső, biztosan a front! "- gondolta. Aztán mégis átfutott egy kósza megérzés, de elhessegette.
"-ÁÁÁÁÁ! Az nem lehet.... Az nem lehet, hogy eljött a nap, amire 9 hónapja készülök. És, ha mégis? Jajj! Mit csináljak? Menjek be a kórházba? Vagy ne menjek? .... És félek... Mi vár rám? Meg tudom csinálni? "

Hát így kezdődött azon a szerda estén Kende Magor földi története Pápán.... Amikor Kriszti végül belépett a kórház ajtaján még nem tudta, de sejtette, hogy eljött az idő.

Kriszti, a "Tetovált Lány" naplója:

Ha az elején akarom kezdeni, akkor a keddi nappal kezdem. Vártam, hogy Gábor hazajöjjön, mivel nem szeretek egyedül lenni és valahogy biztonságba éreztem magam, amikor ő hazaért. Aztán egy óra fele arra lettem figyelmes, hogy keményedik a pocak. Aztán elmúlt... Majd tíz perc múlva újra... Aztán megint elmúlt... Majd tíz perc elteltével megint...

Ekkor arra gondoltam, hogy na végre lesz valami! Pont jó az időzítés, hiszen Gábornak sem volt lényeges programja, az orvosom is elérhető, hiszen keddenként van a magánrendelése. A keményedések 15 óra felé elmúltak, a derekam fájdogált tovább, ahogy már előtte pár nappal is.

Gábor hazaért és megkértem, hogy rendeljen nekem egy BBQ-s pizzát. Gondoltam, ha menni kell és beöntést kapok akkor teljesen mindegy, hogy mi jön ki belőlem, de szülés előtt lakjak jól... Hunor gimnasztikai labdáján ringatózva ettem meg majdnem egy egész pizzát.

Gábor persze egy szót sem szólt, mivel ő is azt ehetett, amit nagyon szeret és ezúttal nem tettem neki szemrehányást, hogy miért azt eszik és annyit! Szerintem élvezte a helyzetet, mellette pedig izgult.

Ezután nyugovóra tértünk. Semmi sem történt, nyugodt voltam, mert tudtam, hogy másnap CTG és kiderül, hogy hogyan tovább. Szerda reggel mentem Gáborral a boltba, hiszen az orvos 13 óra fele várt a kórházba a vizsgálatra. Együtt mentünk, ahogy mindig... Szerintem mindketten nagyon izgultunk hiszen már csak két nap volt a kiírt időpontig.

CTG rendben, vérnyomás magas, egy ujjnyira nyitva a méhszáj. Ezekkel a paraméterekkel engedett haza Mozejko doktor úr. Szerdai nap általában ügyeletes, így azt mondta, hogy ha történik valami hívjam nyugodtan, ő bent lesz a kórházban.

Azt is megbeszéltük, hogy ha nem történik semmi, akkor vasárnap befektet, mégis csak legyek szem előtt. Mint utólag kiderült ő már akkor tudta, amit én még csak nem sejtettem, hogy aznap vagy legkésőbb másnap találkozunk és a legfontosabb, hogy szülünk! Tudta, de nem mondta, mert kiismert annyira, hogy pánikoltam volna onnantól kezdve. Tudta, hogy félek... Ismerte az aggályaimat, a gondolataimat a szüléssel kapcsolatban.

Gábor a boltba maradt, én szépen hazajöttem. Buszoztam egyet kicsiny városunkba, ez rám úgysem jellemző. Gábor elment Hunorért, együtt vacsiztunk 17 óra fele, Hunort elvitte edzeni, közben pedig beszélgettünk telefonon. Mondtam neki, hogy nem szeretnék befeküdni, milyen jó lenne addigra megszülni...

Azt is megbeszéltük, hogy ha hazajön eszünk majomkenyeret. Szépen fel is szeltem...Aztán 20 óra után Gábor hazaért, kicsit fáradtan és úgy döntöttünk, hogy már nem eszünk (így utólag gondolva pedig jobb lett volna...), hanem összebújva pihizünk.

20.30 után arra lettem figyelmes, hogy fájdogálok. Az érzést nem tudom leírni, de más volt, mint addig. Valahogy olyan érdekes... Aztán ez a fájdogálás 5 percenként jelentkezett. Mondtam is Gábornak, hogy mintha 5 percesek lennének ezek a fájdalmak. De abszolút nem voltak erősek.

Éreztem, hogy mosdóba kell mennem. Mikor a wc papíron megláttam, hogy egy kis vér is van, arra gondoltam, hogy ez tuti, hogy a vizsgálat miatt van. Az orvos mondta is, hogy ez előfordulhat. Visszamentem a szobába és tanácstalanul kérdeztem Gábort, hogy felhívjam e a dokit.

Mondta, hogy mivel ügyeletes, ezért szerinte veszíteni valónk nincs, maximum hazaküld minket, ha csak vaklárma. Így 21 óra után hívtam Mozejko doktor urat, aki nagyon megnyugtató hangon annyit mondott, hogy menjek be, megnézzük, hogy mi a helyzet.

21.40-kor felvettek az osztályra, mivel (az orvos elmondása alapján) picike változás észrevehető volt a délutáni állapothoz képest. Gábort hazaengedtük, de megbeszéltük, hogy folyamatosan kapcsolatba leszünk telefonon.

Aztán egy kicsit több, mint két óránként megvizsgált. Nem is kellett neki sokszor, csak kétszer. A vizsgálatok között pedig egy szobába pihengettem, már amennyire tudtam. Nekem eszembe sem jutott, hogy ez már a vajúdás, hogy hamarosan szülni fogok.

Vártam a kibírhatatlan, hatalmas fájdalmat, de nem jött. Ami jött, az nekem nem tűnt rendszeresnek és a menstruációs görcseimnél nem voltak erősebbek. Minden egyes görcsnél arra gondoltam, hogy ez csak fájdalmasabb lesz, de minden egyes fájás közelebb visz a kisfiam megszületéséhez.

Itt a fájdalom nem rossz, nem kell tenni ellene. Itt jót jelent, ezeket át kell élni, meg kell élni, hogy anya váljon belőlem. Közben persze szélsebesen megérkeztetek Ti is! Úgy éreztem, hogy rengeteg erőt ad a jelenlétetek, hogy hiába nincs ott Gábor nem vagyok egyedül. Olyan volt, mintha ezer éve ismernélek Benneteket!

Eközben a szülésznő, Váczi Szilvia többször benézett hozzám. Beszélgetett velem, de tudta, hogy mikor kell magamra hagynia. Aztán valamennyivel 2 óra után mentünk a szülőszobára vizsgálatra. Szilvi kérdezte tőlem, hogy hol fáj, mikor fáj.

Mondtam neki, hogy pontosan nem tudom megmondani. Ugyanis én vártam az elképesztő és kibírhatatlan fájdalmat, de nem jött. Folyamatosan fájt a hasam és a derekam, de kibírható volt.