KAKAÓ-KIRÁLYKISASSZONYOZÁS-FOGMOSÁS. Így indul a hamarosan 4 GYERMEKES családban a reggel. NONSTOPANYU azonban AGGÓDIK. Ma megy ULTRAHANGRA a Szent Margit Kórházbaba és nagyon IZGUL, hogy mi lesz az EREDMÉNY...
Hajni naplója
Első kislányunk Emma, a kapcsolatunk tizedik évében érkezett közénk. Két évet próbálkoztunk, mielőtt sikerült beköltöznie. Mikor azt éreztük, hogy a kapcsolatunkban már elértünk egy bizonyos szintet, egy pillanatra megtorpantunk, többet akartunk egymásból, a közös szerelmünkből. Sokat dolgoztunk, gyűjtögettük a közös élményeket, de úgy éreztük, hogy ez még ennél is több lehetne, ekkor jutottunk el oda, hogy vállaljunk gyereket.
Az első néhány hónap, mikor nem jött össze, rosszul érintett, azt hittem nekünk ez könnyen fog menni. Aztán egy teljesen kaotikus időszakban, mikor mind a ketten feszített tempóban dolgoztunk, megtörtént a csoda. Nem egyedül kezdte kicsiny életét a lányom, a 9.hètre lett csak ő a lakója a pocakomnak.
Örültem, mert olyan nehéz volt a terhesség eleje, hogy áldás volt, hogy legalább ő megmaradt. Ezt a Pici, szemérmes lánykát nagyon vártuk. 2013. 10. 14-èn látta meg a napvilágot. Kezdő anyaként, fogalmam sem volt mekkora fájásokkal indulunk el, mit is csináljak. Utólag visszagondolva, bőven várhattam volna még otthon. Mi bementünk, volt némi fájástevékenység, bent is tartottak, mert 3 nappal túlhordtam. Homeopátiába kezdtünk a szülésznőmmel, eleinte semmi nem történt. Csak úgy elvoltunk, beszélgettünk. Aztán jöttek a cseppet sem kellemes beavatkozások. Burkot repesztettek, hogy majd elfolyik a magzatvíz, beindulnak a dolgok.
Ekkor járt arra a nagyvizit is, orvosok, tanulók, fél világ ott nézett rám, én pedig abban a teljesen kiszolgáltatott helyzetben úgy éreztem magam, mint egy preparátum. Amit csak lehetett, megkaptam: Oxitocint, epidurált, azt sem tudtam mikor mit kéne éreznem, mikor jön egy fájás, mert letompultam. Nagyon lassan haladtak előre a dolgok, de az jó érzés volt végig, hogy Bence ott volt mellettem. A szemében őszinte aggodalmat, féltést láttam. Éreztem, hogy vigyáz rám, ahogy csak tud. Nyomtam mikor gondoltam, majd szóltak, hogy nem jó, inkább akkor nyomjak, amikor a ctg szerint van fájásom. Kifulladtam, szédültem, majd nagy nehezen elindult aminek el kellett… Gondoltam, végre eljutunk a nagy találkozásig. De nem. Váratott magára. Megküzdöttem érte, megküzdöttünk egymásért.
Még mindig emlékszem arra a bizonyos fagyos pillanatra… Csak a szülésznő volt velünk, aki azonnal hívta az épp műszakban lévő orvost, mert gondok adódtak. Elakadt Emma buksija. Ott gyors döntést kellett hozni, amiben én már egyáltalán nem voltam kompetens… A fájdalomtól kimerülten csak túl akartam lenni az egészen. Az orvos azonnal a műtőt emlegette, a rutinos szülésznőm pedig mondta, hogy egyetlen dolgot megpróbálna még. Végül pedig átsegítette Emma buksiját az akadályon, ami az én visszafele hajló farcsontom volt. Iszonyatos fájdalom volt, utána nem is emlékszem szinte semmire, mert szédülni kezdtem. Csak azt tudom, hogy a doki a tenyerével nyomta a hasamat én pedig nagyon bele akartam harapni a karjába. Mikor kibújt, pár pillanatig nem hallottam a sírását, feltehetően a fájdalom hatására lettem süket. Viszont az egy rettenetes félelmet generált bennem, mert azt hittem nem él.
Majd meghallottam azt a régen várt hangocskát…Felsírt iszonyatos, nagy hangerővel. A mellemre tették és két órán keresztül így voltunk. Megkaptuk az aranyórát. Kis dagi és morcos feje volt, megviselte őt is a nap. Én szakadtam, s a farcsontom eltörött. A fájdalom akkor még nem döntött le a lábamról, csak később szembesültem vele, hogy egy farcsont törés mekkora kínokkal jár. Emma szépen megnyugodott, én is, hogy nincsen baja, 3560gr volt, első gyereknek az én méretemhez képest igen szép azt hiszem.De akkor ott a szülőszobán csak remegtem, nem bírtam abbahagyni, önkéntelen volt. Mikor kitoltak, anyukám pont megérkezett. Sírva borultam a nyakába, mert azt éreztem, hogy most még szükségem van arra, hogy gyerek lehessek, hogy vigasztaljanak, mert rettenetes kínokat éltem át, a katarzis, amiről hallottam, a közelben sem volt. Csak a fájdalom és a félelem volt egyelőre jelen.
Amikor eljutottam lelkileg arra a pontra, hogy vállalok még egy gyereket, tudtam mindent máshogyan akarok csinálni, kész tervem volt a jövőre nézve, hogy mit és hogyan szeretnék legközelebb. Elmondom majd, hogyan sikerült a tervem…
FOLYT. KÖV.
Kövessetek minket itt a blogon és a Facebookon!
https://www.facebook.com/szuloszoba/
youtube : https://www.youtube.com/channel/UCm7DfRw3MrLBNOjsh9WIC4w
weblap: www.szuloszoba.hu
Előző rész:
