2018. augusztus 02. írta: SZÜLŐSZOBA

"5:48-kor csoda történt" Szülés, ahogy az apuka, Imi átélte.

Nem tágulunk, a dokinéni ad valami kúpot Csillának. Csilla már nem nyugodt. - és ez még csak a kezdet. Eltelik fél óra vagy több már nem nézem az időt, jön a doki ellenőrzésre mi az eredménye kúpnak: Jó hír (ma talán az első) tágulunk két két és fél ujjnyira.

Ez nagyon jó mondja, mert ilyen rövid idő alatt ez nagyon ritka. Kezdek nyugodni, mindjárt itt vannak Andiék is kitoljuk a babát és kész. Már megint optimista vagyok, nem lesz itt semmi gond. Közben Csilla szenved: így nem jó, úgy jó, de úgy nem lehet, mert az rossz a babának közben. Ami nyugtat, az Málnus szívhangja ami szépen zakatol egész idő alatt.

Megérkeztek Andiék is közben, jó pofát kell vágni ,nem panaszkodunk a leendő anyukára (főleg egy anyukának ne). Tűrünk, ilyenkor azok az apák, akik a szülésen részt vesznek, jó része ráébred a szomorú igazságra: itt bizony a családfő nem az apa. Itt kuss van nekünk és csak egy valami tartja bennünk az erőt hogy „mindjárt „megszületik a lányunk, fiunk és ezért megéri minden „szenvedés”.

Csillát masszírozom, masszíroznám, ha tudnám, hogy kell. Ne csináld, te még masszírozni se tudsz. Majd Andi vagy Ildi ők tudják, hogy kell csinálni tanulhatnál tőlük. És ehhez hasonló okosságok. Hát megmondom őszintén, inkább feküdnék én az ágyon szétterpesztett lábbal.

Megértek én mindent, meg el is fogadom de KEDVES anyukák és leendő anyukák nekem nehogy azt mondjátok még egyszer hogy a szülésnél csak ti szenvedtek, testileg fájdalmilag igen - de lelkileg mi is szenvedünk (nem panasz, csak tény).

Na szüljünk tovább: megérkezett a doktor úr is, vizsgálat: lehangoló hír: nem tágultunk tovább ,ez nem jó. Oka? Ki tudja. De nem baj, van egy lehetőség: oxitocin hormon vénásan. Ők már csak tudják mi ilyenkor a teendő(reméljük). Hormon beadva, fájások erősödnek, sűrűsödnek. Csilla egyre fezültebb, már párszor ajánlotta hogy pakoljak és menjek dolgozni inkább. Már abban az állapotban vagyok lelkileg, hogy szót fogadok neki, de remélek is. Hiszem mindjárt vége ennek az állapotnak (csak pozitívan gondolkodni).

Jön a doki, vele a lehangoló tény: Csilla nem tágult tovább, így nem tudunk szülni, már április 25 van hajnal 3 óra. Az okot senki nem sejti, a baba szívhangja tökéletes. Csilla jön a megoldással: doktor úr szedje ki belőlem ezt a babát mindegy hogy, én már nem bírom tovább. Császározzon meg!

A doki mosolyog : ez nem ilyen egyszerű hölgyem.
Csilla: én már nem bírom tovább.
Én: lesek jobbról-balra.

Doki elmegy konzultálni a kollegákkal, én megyek Csillával konzultálni a wc-re. (bár ne tettem volna) Kinyilvánítottam neki nem tetszésemet az ötletéről. Kompromisszumot kötöttünk, és rábízzuk magunkat az orvosok döntésére. Eltelt megint egy másfél óra újabb vizsgálat, sajnos eredmény ugyanaz: nem tágultunk.

Csilla már annyira fáradt és kimerült, hogy már velem se morog. Sajnálom nagyon, és már én is azon a véleményen vagyok, hogy most már csinálni kell valamit. Hál’ Istennek a legjobbkor jön a doki a döntéssel: CSÁSZÁR. A műtőt készítik elő már most én aggódóm: ott lehetek-e vagy se (elvileg császárnál nem lehet ott az apuka). Én ott akarok lenni és megnyugtatnak hogy ott is lehetek.

Innentől kezdve peregnek az események, a műtő kész be vagyunk öltözve GO. Csilla ismét nyugodt (már megint úgy van minden ahogy ő akarja) Beérünk a műtőbe. Csilla a gerincbe érzéstelenítőt kap, nézem szkeptikus szemekkel a tűt, ahogy bevezetik a gerinc mellé. Féltem nehogy félre csússzon az ember hall egy, s mást). De minden rendben van, Csilla nem érez semmit jöhet sebész team. Béla bá’ nem sokat teketóriázik: szikét elő, vág, húz, von (…hol vagyok?) hát nem valami szép látvány.

De kíváncsiságom győz, és ha pipiskedve is, de látnom kell. Sajnos nem mehetek közelebb, Hely sincs ,meg tilos is. Csilla már kész van mint a matek lecke (szegény,megbocsájtottam már neki mindent ha tehetném ott feküdnék helyette, hiszen én vagyok a családfő, az erősebb). És végre megtalálják Málnát, meg van az ok is miért nem ereszkedett le a szülőcsatornába. Rá van tekeredve a köldökzsinór a nyakára. Okos kislány tudta hogy nem szabad neki sietni! Türelmes már most, mint az apja.

Csilla megkönnyebbült de egyidejűleg megint az aggódás: rendben van a babával minden? A baba, a baba az eltűnt, hová lett ? Elvitték gyorsan lemosdatni és egy gyors kontrollra. Nyugtatom Csillát, mindjárt hozzák vissza. Ő már pánikol, és ekkor halljuk hogy felsír a pici úton visszafelé. Megérkezik, odaadják Csilla mellére és hirtelen mindenki megnyugszik csak a pici nyüszög.

Csilla örömében sír és remeg a fáradságtól ezt látják a nővérek és elveszik tőle a babát odaadják nekem. NEKEM!!! Most mit csináljak? Hogy fogjam meg? Én nem merem! Ezek a gondolatok cikáznak a fejemben de nem mutatunk semmi félelmet átveszem a picit és könnyezem. Csodálatos érzés. Van egy lányom itt a karomban. 48 évesen végre valóra vált a legnagyobb vágyam egy CSALÁD.